Dunabogdányi erdei iskola – beszámoló

Az Erkel Suli a 2022/2023-as tanévben is szervezett erdei iskolát 7. és 8. osztályos tanulóiknak Dunabogdányba.


A májusi erdei iskola első napján felelevenítettük a táborhelyi emlékeket, a tábori szabályzatot és megismerkedtünk a ránk váró izgalmas programsorozattal. Miután „bevettük a tábori szagot” sétáltunk a településen és uszadékfákat gyűjtögettünk kézműves foglalkozásunkhoz, hogy indiánbotokat készíthessünk.
A kezdeti pihenő csupán erőgyűjtés volt a másnap ránk váró megmérettetésre. A délelőtt folyamán hazánk vízrajzával és Dunabogdány történetével, a településhez köthető hírességekkel ismerkedtünk meg játékos foglalkozás keretében, majd délután célba vettük a bobpályát. Az aznapi programot megspékeltük egy laza túrával a Zsitvay-kilátóba és vissza a táborhelyre.

A harmadik napon a kézműveskedésé volt a főszerep. Elkészítettük indiánbotjainkat és anyáknapi ajándékokat gyártottunk.
Az este folyamán szomorúan vettük tudomásul, hogy ilyen hamar elillant ez a négy nap, hiszen még csak most kezdtünk belemelegedni.
Nagyon jól éreztük magunkat, már az erdei iskola ideje alatt kérdezgették a gyerekek, ugye nyáron lesz tábor is.


A következő tanévben is szeretnénk erdei iskolát szervezni, mert nagy sikere volt.