9. Diáksport nap az Erkel Suliban

Szeptember 27-én, 9. alkalommal tartották meg az európai Diáksport napját, amihez az iskolánk is csatlakozott. Az alsósokat az udvarunkon várták különböző ügyességi feladatok, míg a nagyobbak a Városligetben mérték össze a tudásukat.

Szerencsére az időjárás is kedvező volt a rendezvény jó hangulatban telt. A kisebbek több csoportba osztva teljesítették az akadályokat, amik különböző nehézségűek voltak. 
A nagyobbak a Városligetbe mentek, ahol változatos kihívásokkal találkoztak. Futás követően hullahopp karikával kellett ügyeskedni, amit a lányok mellett a fiúk is kiválóan teljesítettek.

A Diáksport napját idén is sikerült kiváló eredményekkel zárni, de ami még ennél is fontosabb, hogy tanulóink mindent beleadtak, és mindenki nagyon jól érezte magát. A nap végére el is fáradtak rendesen.